Studying – szókincs-és beszédfejlesztő angol mini-tréning
7.670 Ft
Az angol mini-trénig, 1 témát jár körül – ha végigcsinálod, bővülni fog a szókincsed és ezzel együtt a tanulmányaidról (elsősorban egyetemi tanulmányokról) választékosan, gördülékenyen fogsz tudni beszélni, beszélgetni.
Mivel tréning, sok ismétlésre, gyakorlásra épül, a végén már nem azon kell gondolkodnod, hogy mit és hogyan fogalmazz meg, erőlködés nélkül fogsz majd beszélgetni.
Szókincsfejlesztő, mert összegyűjti azt a legfontosabb 40 szót, melyek a legalapvetőbbek a témához (ezzel azt is elárulom, hogy nincs megtiltva a szintlépés, lehet még hozzágyűjteni újabb szavakat is).
Azért is szókincsfejlesztő, mert a szókártyákhoz példamondatok is vannak. A szókincseden kívül a kiejtésedet is fejlesztheted, mivel az angol szavakat és a példamondatokat meg is tudod hallgatni - pár ismétlés és nem csak a szavakat tudod visszamondani, egy-egy jellemző mondatban is elismételheted őket.
A szókincsed fejlesztéséhez az is hozzájárul, hogy meghallgathatod (és el is olvashatod) a szavak, kifejezések angol magyarázatát - ami pedig abban fog segíteni, hogy az egy témán belül egymáshoz tartozó szavakat együtt tanuld meg. Ezáltal pedig magabiztosabban fogsz tudni kommunikálni, mert nem kell a szavakat keresgélned - ha nem jut eszedbe, elmagyarázod, és kész.
A beszédfejlesztés pedig úgy valósul meg, hogy ha végigcsinálod a mini-tréninget, és úgy érzed, eleget ismételtél és gyakoroltál egyedül, élőben is kipróbálhatod magad - velem. Átbeszélhetjük a témát töviről-hegyire, egy 60 perces, online 'konzultáció' keretében.
Mi van benne a mini-tréningben?
- 40 online szókártya a magyar jelentéssel és egy angol példamondattal.
- mp3 hanganyagban a 40 szó a példamondattal (mindkettő csak angolul)
- mp3 hanganyagban a szavak magyarázata (mindkettő csak angolul)
- 1 gondolattérkép a témához kapcsolódó szempontokkal (angolul)
- a téma összefoglalása egy leíró szövegben (nyelvvizsgás témákhoz) és mp3 hanganyagban
- a témával kapcsolatban (pl. egy nyelvvizsgán) felmerülő tipikus kérdések mintaválaszokkal - írott és hangzó formában
- letölthető füzetben a fentiek (pdf) - ha neked nyomtatva egyszerűbb a gyakorlás
- egy Edzésterv - útmutató, hogy milyen sorrendben és mit kezdj az anyagokkal
A vásárlás után (Tanfolyam felvétele) már kezdheted is.
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.