Mi van most?
Elsősorban káosz a fejekben.
Az idei gólyáknak a kismillió tárgyfelvétel közepette még a nyelvórákkal kapcsolatban is tájékozottnak kell lenniük. Röviden összefoglalom, mi várhat Rátok, ha gazdasági szakon kezdtétek meg a tanulmányaitokat.
Most az van, hogy az egyetemek eldönthetik, kérnek-e nyelvvizsgát – bizonyos szakokon – a diploma megszerzéséhez, vagy sem. Ennek mindenképpen nézz utána.
Ha kell a nyelvvizsga, ráadásul szakmai nyelvvizsga, ne halaszd az utolsó félévre, mert kapkodás lesz a vége.
B1-es szintről is fel lehet készülni pár hónap alatt, de az erőltetett menet lesz.
Ha nem kell nyelvvizsga, akkor is érvényes, hogy a hallgatókat kötelezően szaknyelvi idegennyelv-oktatásban kell részesíteni.
Erre joggal mondhatod, hogy: SZUPER! Ingyen kapod a nyelvórákat, ha kedved van, még fejlődhetsz is.
A nyelvvizsga eltörlésével kapcsolatban csak annyit: nem az egyetemek, hanem az élet, a választott szakmád fogja eldönteni, szükséged van-e a nyelvtudásra, és az azt bizonyító papírra.
Az egyetemi ingyenes nyelvórákkal kapcsolatban pedig ne legyenek illúzióid. A legtöbb esetben ez így fog kinézni: nagy létszámú csoportokban, a csoporton belül eltérő képességű hallgatókkal kell majd küzdened – alapszakon – 4 féléven át 0 (azaz nulla) kreditpontért. (Tiszteletet a kivételnek, ahol nem így van)
A motivációd nagyon hamar alább fog hagyni.
Azok pedig, akik továbbra is fontosnak tartják a jövőjük szempontjából a nyelvtudást, továbbra is erejükön felül, szabadidejükben, nem kevés pénzért fognak különórákra, tanfolyamokra járni.
Röviden a gólyáknak a lényeg:
Ha most kezded az egyetemet, számíts arra, hogy ha az egyetem nem is, de a karriered kérni fogja a nyelvtudást, és ezt lehet, hogy Neked kell megszerezned. Az is előfordulhat, hogy az egyetemi nyelvórákon kívül. Szabadidődben és a saját költségeden.
Mit tehetsz, hogy segíts magadon?
Ha már bekerültél a hőn áhított gazdasági képzésre, és részt kell venned a szakmai nyelvórákon, figyelj oda. Valami hasznuk biztosan lesz.
Ha az nem elég, marad a különóra, és a tanfolyam.
Ha ezekre nincs időd és pénzed, akkor figyelmedbe ajánlom az alábbiakat:
- a weboldalamat (szaknyelv.sensei.hu), ahol a Szaknyelvi blogban nem csak információkat, hanem a szaknyelvi tanulmányaid során felhasználható ismereteket is találsz
- a Facebook oldalamat (@szaknyelvtrening) ahol az ismereteken kívül ingyenes anyagokat és akciós tréningeket is találsz
- a weboldalamon található angol és német Szaknyelvi tréningeket, melyek adott témában tudják a szaknyelvi órákon tanultakat kiegészíteni, pótolni (netán a szakmai nyelvvizsgára felkészíteni).
Amennyiben kérdésed van, írj üzenetben a @szaknyelvtrening facebook oldalon vagy a szaknyelvtrening@gmail.com email címre.
Ha belekóstolnál a gazdasági szaknyelvbe, töltsd ki ezt a Tudáspróbát.
Sikeres nyelvtanulást!
0 hozzászólás