Ezt feltétlenül tudnod kell ... az egyetemi nyelvórákról

 

Mi van most?

Elsősorban káosz a fejekben.

Az idei gólyáknak a kismillió tárgyfelvétel közepette még a nyelvórákkal kapcsolatban is tájékozottnak kell lenniük. Röviden összefoglalom, mi várhat Rátok, ha gazdasági szakon kezdtétek meg a tanulmányaitokat.

Most az van, hogy az egyetemek eldönthetik, kérnek-e nyelvvizsgát – bizonyos szakokon – a diploma megszerzéséhez, vagy sem. Ennek mindenképpen nézz utána.

Ha kell a nyelvvizsga, ráadásul szakmai nyelvvizsga, ne halaszd az utolsó félévre, mert kapkodás lesz a vége.

B1-es szintről is fel lehet készülni pár hónap alatt, de az erőltetett menet lesz.

Ha nem kell nyelvvizsga, akkor is érvényes, hogy a hallgatókat kötelezően szaknyelvi idegennyelv-oktatásban kell részesíteni.

Erre joggal mondhatod, hogy: SZUPER! Ingyen kapod a nyelvórákat, ha kedved van, még fejlődhetsz is.

A nyelvvizsga eltörlésével kapcsolatban csak annyit: nem az egyetemek, hanem az élet, a választott szakmád fogja eldönteni, szükséged van-e a nyelvtudásra, és az azt bizonyító papírra.

Az egyetemi ingyenes nyelvórákkal kapcsolatban pedig ne legyenek illúzióid. A legtöbb esetben ez így fog kinézni: nagy létszámú csoportokban, a csoporton belül eltérő képességű hallgatókkal kell majd küzdened – alapszakon – 4 féléven át 0 (azaz nulla) kreditpontért. (Tiszteletet a kivételnek, ahol nem így van)

A motivációd nagyon hamar alább fog hagyni.

Azok pedig, akik továbbra is fontosnak tartják a jövőjük szempontjából a nyelvtudást, továbbra is erejükön felül, szabadidejükben, nem kevés pénzért fognak különórákra, tanfolyamokra járni.

Röviden a gólyáknak a lényeg:

Ha most kezded az egyetemet, számíts arra, hogy ha az egyetem nem is, de a karriered kérni fogja a nyelvtudást, és ezt lehet, hogy Neked kell megszerezned. Az is előfordulhat, hogy az egyetemi nyelvórákon kívül. Szabadidődben és a saját költségeden.

Mit tehetsz, hogy segíts magadon?

 

Ha már bekerültél a hőn áhított gazdasági képzésre, és részt kell venned a szakmai nyelvórákon, figyelj oda. Valami hasznuk biztosan lesz.

Ha az nem elég, marad a különóra, és a tanfolyam.

Ha ezekre nincs időd és pénzed, akkor figyelmedbe ajánlom az alábbiakat:

  • a weboldalamat (szaknyelv.sensei.hu), ahol a Szaknyelvi blogban nem csak információkat, hanem a szaknyelvi tanulmányaid során felhasználható ismereteket is találsz

 

  • a Facebook oldalamat (@szaknyelvtrening) ahol az ismereteken kívül ingyenes anyagokat és akciós tréningeket is találsz

  • a weboldalamon található angol és német Szaknyelvi tréningeket, melyek adott témában tudják a szaknyelvi órákon tanultakat kiegészíteni, pótolni (netán a szakmai nyelvvizsgára felkészíteni).

 

    Amennyiben kérdésed van, írj üzenetben  a @szaknyelvtrening  facebook oldalon vagy a szaknyelvtrening@gmail.com email címre.

    Ha belekóstolnál a gazdasági szaknyelvbe, töltsd ki ezt a Tudáspróbát.

    Sikeres nyelvtanulást!

     

      Ha szeretnél hozzászólni a fenti témához, tedd meg itt:

      0 hozzászólás

      Egy hozzászólás elküldése

      Kapcsolódó cikkek

      A próbavizsga

      A próbavizsga

      Miért érdemes próbavizsgát tenni egy ‘éles’ nyelvvizsga előtt? A bejegyzésben elolvashatod, milyen előnyökkel jár, ha először egy próba-nyelvvizsgára fizetsz be.

      6. témakör: Értékesítés

      6. témakör: Értékesítés

      Mennyire szakmai egy szakmai nyelvvizsga? A bejegyzésből megtudhatod, milyen ismereteket kell elsajátítanod az ‘értékesítés’ témakörhöz, ha szakmai nyelvvizsgára készülsz.

      Csöbörből vödörbe?

      Csöbörből vödörbe?

      Ahogy az egyetemisták és az idegennyelv tanulás helyzetét elnézem – szerintem igen. Nagyon is. 20 éve vagyok nyelvtanár egy egyetemen. 20 éve nézem a kínlódást az egyetemeken történő nyelvoktatással kapcsolatban – voltak jó pillanatok, döntések, de sajnos ezek nem voltak hosszú életűek. A bejegyzésben a jelenlegi helyzetről írom le a véleményem, remélem, sok gólyához eljut.

      Összeesküvés-elmélet?

      Összeesküvés-elmélet?

      Összeesküvés-elmélet? Nemrég az egyetemen bejött egy kollégám az egyik órámra, hogy a hallgatók között hirdesse a nemrég indult ’A jövő vezetői’ elnevezésű programot. Érdekes és nagyon vonzó dolgokat mondott a programmal kapcsolatban, nekem – nyelvtanárként – az...

      Levélírás 7 napos kihívás

      Levélírás 7 napos kihívás

      7 napon keresztül kaptál 1-1 kérdést az angol és a német üzleti levelek írásával kapcsolatban. Ha derekasan végigcsináltad a kihívást, bizonyára kíváncsi vagy a megoldásokra is. A bejegyzésben megtalálod a kérdéseket és a megoldásokat is.